Az Edelényi Görögkatolikus Egyházközség

z edelényi görögkatolikus hívek a csereháti kis falvakból, ill. Múcsonyból települtek a városunkba. Ennek oka egyrészt a gyerekek iskoláztatása, egy korszak átgondolatlan gazdaságpolitikája, amely szétverte a falusi közösségeket, de a munkahely lehetősége is. E gyarapodást jól tükrözik a sematizmusok számai: 1882-ben 190, 1940-ben 219, 1983-ban 1000 görög szertartású lakja a települést.

A görögkatolikus hívek ellátását Dr. Gulovics Andor múcsonyi parókus vezetésével elsősorban az ő segédlelkészei végezték. Kezdetben a helyi római katolikus templomban, majd 1959-től az akkor Április 4 út 4. szám alatt lévő lakóházból átalakított, Istenszülő tiszteletére felszentelt saját kápolnában tartották az istentiszteleteket. 1964 jelentős dátum, hiszen ekkor Obbágy Miklós immár Edelénybe kihelyezett segédlelkészként, majd parókusként szervezi és építi tovább a közösséget.

Csakhamar világossá válik, hogy a fejlődő egyházközségnek nagyobb liturgikus térre van szüksége. A Török Ferenc tervei alapján készült templom alapkövét 1979-ben rakják le, majd az Isten kegyelme, Rakaczki Mihály parókus áldozatossága és a hívek fáradtságot nem ismerő munkája négy év alatt építi fel. A mára városunk egyik emblematikus épületévé vált templomát Dr. Keresztes Szilárd püspök szenteli fel 1983. szept. 18-án.

Az impozáns épület hajója hatszög alaprajzú, famennyezetes, kívülről rakacai kővel borított. A bizánci építészeti hagyomány döntően meghatározta az alkotást, amelynek képállványát Bélaváry Alice és Janka Ferenc festette. A falakon látható monumentális kompozíciók Nemcsics Antal alkotásai, az ünnepek ikonjait pedig Janka Gábor készítette.

Az egyházközséget 2001-től Béres Miklós kiérdemesült helynök vezeti, aki széleskörű lelkipásztori munkával és felelősséggel építi tovább a közösséget, s 2010. okt. 23-án az „Edelény Város Díszpolgára” elismerésben részesül.

2010. jún. 4. az egész városnak, de talán leginkább a görögkatolikus híveknek jelentett igazi megpróbáltatást. A Bódva átszakadt gátja azt eredményezte, hogy a folyó több utcát elöntött, s a szeretett templomban is napokon keresztül állt a víz.

E tragikus, mégis az életről beszélő év közepétől a jelen sorok írója az egyházközség parókusa. A mindenható Isten gondviselésének köszönhetjük, hogy városunkban 2011-től általános iskola és gimnázium, 2013-tól pedig óvoda is működik a görögkatolikus egyházunk fenntartásában. Az oktatási, nevelési intézményekben folyó munka reményeink szerint nemcsak a különböző felekezetek, de az egész város épülésére is válik.

2014-ben felújításon esett át a templommal egybe épült egykori parókia, amit a hívek ma közösségi házként használnak. Ez az épületrész ad otthont az egyházközség fenntartásában immár 6. éve működő házi segítségnyújtó szolgálatnak is, amellyel egyházközségünk intézményesült formában is igyekszik megfelelni az irgalmasság krisztusi parancsának.

Egy hegyről a táj összképe tárul elénk, ha lemegyünk onnan, akkor a részletekben gyönyörködhetünk. A fent olvasható sorok is csak kontúrok, amelyekből nem látszanak az „egy szájjal és egy szívvel” éneklő zsúfolt templomok, az Istenszülő máriapócsi kegyképéhez járuló tömegek, a köszönet fényeitől meleg szemek, a jó hangulatú egyházközségi családi napok, a gazdag élményekkel növelő táborok és kirándulások, a mindig nyitott és befogadó közösségek. E sorok minden olvasóját hívom tehát a részletek szépségének felfedezésére!

Az egyházközség parcóhusai

• 1964 – 1979 Obbágy Miklós
• 1979 – 2001 Rakaczki Mihály
• 2001 – 2010 Béres Miklós
• 2010 –           Marincsák László

Az egyházközségből indult papok

• Dr. Obbágy László
• Lipták Pál
• Lipusz László

A templombúcsú ünnepe:

Szent Kereszt Felmagasztalása

Az egyházközség filiái:

Borsodszirák, Szendrőlád, Balajt, Damak, Hegymeg

Képviselőtestületi tagok

z Anyaszentegyház terebélyes fája kicsiny mustármagból nőtt, melyet maga Jézus Krisztus ültetett. Ez a fa a századok folyamán növekedett, ágakat hajtott, terebélyesedett. A közös törzsből hajtottak az életerős ágak, a különböző szertartások /görög, latin, örmény, szír, kopt stb./

Valamennyi ágban, szertartásban közös az éltető hit, egyezők a parancsok és ugyanazok a kegyelmi eszközök, hiszen az ágak a közös gyökérből táplálkoznak. A különféle szertartású katolikusok Krisztus egyetlen nyájához tartoznak, melynek közös főpásztora Krisztus földi helytartója, a római pápa. Minden katolikus, tekintet nélkül szertartására, az Anyaszentegyház gyermeke. Mindegyik édes gyermeke, egyik sem mostoha. A különböző szertartású hívek édes testvérek, egyenrangúak, ezért egymás iránt a kölcsönös szeretet és megbecsülés a kötelességük.

A szertartások nem bontják meg az Egyház isteni egységét, hanem annak belső gazdagságát és szépségét tükrözik. Az Anyaszentegyháznak mindegyik szertartás dísze és drága kincse.

A görög szertartás nagy értéke magasztos ősisége, mely az egész Egyháznak kiváló ékessége, és megerősíti a katolikus hit isteni egységét. Az első században mindenütt a görög nyelvet beszélték, ezen a nyelven írták az újszövetségi szentírás könyveit, ezt használta először istentiszteletein az Anyaszentegyház még Rómában is. Kelet megőrizte a görög nyelvet akkor is, mikor a kereszténység Nyugaton is tért hódított és ott istentiszteletein a latin nyelvet kezdte használni. Megtartotta az ősidőkben kialakult gyönyörű szertartásokat és az ősi fegyelmet /pl. a papok nősülése/.

A dicső múltra visszatekintő görög szertartás sok lelki kinccsel gazdagította az Egyházat. A görög egyházatyák /Szent Athanáz, Nagy Szent Bazil, Nazianzi és Nisszai Szent Gergely, Alexandriai Szent Cirill, Damaszkuszi Szent János/ fejtették ki a Krisztus istenségéről, Szűz Mária istenanyaságáról, a Szentlélek istenségéről szóló tanítást. Ők védelmezték a szentképek tiszteletét. Mieink voltak az első hét egyetemes zsinat atyái, akik megvédték és rögzítették a katolikus tanítást, az általuk összeállított hitvallást imádkozza ma is az egész Egyház. Egyháztanítóink művei a szenthagyomány kimeríthetetlen és nélkülözhetetlen forrásai.

Szertartásunk ajándékozta az Anyaszentegyháznak a Mária-ünnepeket, melyek annyi melegséget hoztak az egyházi évbe. Kelet volt bölcsője a szerzetesi intézménynek és a keleti szabályok szerint szervezték meg társaságaikat a nagy rendalapítók.

Imáinkat, énekeinket a legnagyobb szentek írták, akikben a kiváló tudomány és páratlan költői tehetség a Szentlélek ihletével párosult. Ezért van az, hogy imáink és énekeink szinte minden során rajta csillog a vértanúk vére, rajta piroslik a krisztusi igazságért vívott hosszas küzdelem pecsétje, érzik rajta a Szentlélek kenetének illata.

Így érthető, hogy a II. Vatikáni Zsinat örömmel nyilvánította szertartásunk értékeit az Anyaszentegyház közös örökségének és szeretettel sürgette azok hűséges megőrzését.

A magyar görög katolikusok is részesei ennek a dicső múltnak. Már a honfoglalás előtt működtek őseink között görög szertartású hithirdetők. Szertartásunk szerint keresztelkedett meg Gyula, Bulcsu, Ajtony, sőt Szent István anyja, Sarolta is. Nemzeti létünk első századaiban számos férfi és női kolostorunk virágzott szerte az országban: Szávaszentdemeteren, Oroszlámoson, Veszprémvölgyben, Dunapentelén, Visegrádon. Sok község őrzi nevében a nálunk ünnepelt szentek nevét:, pl. Szent Miklós, Szent Mihály, Szent György, Szent Demeter.

Csak az él valóban a görög szertartásban, aki azt gyakorolja is. Ezért ismerd meg és szeresd szép szertartásainkat, mert ezek őrizték meg az őseinktől ránk hagyott drága kincseket. Áhítatos lélekkel végy részt azokon, őseid példáját követve még áldozatok árán is. Tartsd meg ünnepeinket, böjtjeinket, vess keresztet szokásunk szerint és testvéreidet a hitben az ősi görög katolikus köszöntéssel üdvözöld: Dicsőség Jézus Krisztusnak! – Dicsőség mindörökké!