Lelkiség

Az Anyaszentegyház terebélyes fája kicsiny mustármagból nőtt, melyet maga Jézus Krisztus ültetett. Ez a fa a századok folyamán növekedett, ágakat hajtott, terebélyesedett. A közös törzsből hajtottak az életerős ágak, a különböző szertartások /görög, latin, örmény, szír, kopt stb./ Valamennyi ágban, szertartásban közös az éltető hit, egyezők a parancsok és ugyanazok a kegyelmi eszközök, hiszen az ágak a közös gyökérből táplálkoznak. A különféle szertartású katolikusok Krisztus egyetlen nyájához tartoznak, melynek közös főpásztora Krisztus földi helytartója, a római pápa. Minden katolikus, tekintet nélkül szertartására, az Anyaszentegyház gyermeke. Mindegyik édes gyermeke, egyik sem mostoha. A különböző szertartású hívek édes testvérek, egyenrangúak, ezért egymás iránt a kölcsönös szeretet és megbecsülés a kötelességük. A szertartások nem bontják meg az Egyház isteni egységét, hanem annak belső gazdagságát és szépségét tükrözik. Az Anyaszentegyháznak mindegyik szertartás dísze és drága kincse. A görög szertartás nagy értéke magasztos ősisége, mely az egész Egyháznak kiváló ékessége, és megerősíti a katolikus hit isteni egységét. Az első században mindenütt a görög nyelvet beszélték, ezen a nyelven írták az újszövetségi szentírás könyveit, ezt használta először istentiszteletein az Anyaszentegyház még Rómában is. Kelet megőrizte a görög nyelvet akkor is, mikor a kereszténység Nyugaton is tért hódított és ott istentiszteletein a latin nyelvet kezdte használni. Megtartotta az ősidőkben kialakult gyönyörű szertartásokat és az ősi fegyelmet /pl. a papok nősülése/. A dicső múltra visszatekintő görög szertartás sok lelki kinccsel gazdagította az Egyházat. A görög egyházatyák /Szent Athanáz, Nagy Szent Bazil, Nazianzi és Nisszai Szent Gergely, Alexandriai Szent Cirill, Damaszkuszi Szent János/ fejtették ki a Krisztus istenségéről, Szűz Mária istenanyaságáról, a Szentlélek istenségéről szóló tanítást. Ők védelmezték a szentképek tiszteletét. Mieink voltak az első hét egyetemes zsinat atyái, akik megvédték és rögzítették a katolikus tanítást, az általuk összeállított hitvallást imádkozza ma is az egész Egyház. Egyháztanítóink művei a szenthagyomány kimeríthetetlen és nélkülözhetetlen forrásai. Szertartásunk ajándékozta az Anyaszentegyháznak a Mária-ünnepeket, melyek annyi melegséget hoztak az egyházi évbe. Kelet volt bölcsője a szerzetesi intézménynek és a keleti szabályok szerint szervezték meg társaságaikat a nagy rendalapítók. Imáinkat, énekeinket a legnagyobb szentek írták, akikben a kiváló tudomány és páratlan költői tehetség a Szentlélek ihletével párosult. Ezért van az, hogy imáink és énekeink szinte minden során rajta csillog a vértanúk vére, rajta piroslik a krisztusi igazságért vívott hosszas küzdelem pecsétje, érzik rajta a Szentlélek kenetének illata. Így érthető, hogy a II. Vatikáni Zsinat örömmel nyilvánította szertartásunk értékeit az Anyaszentegyház közös örökségének és szeretettel sürgette azok hűséges megőrzését. A magyar görög katolikusok is részesei ennek a dicső múltnak. Már a honfoglalás előtt működtek őseink között görög szertartású hithirdetők. Szertartásunk szerint keresztelkedett meg Gyula, Bulcsu, Ajtony, sőt Szent István anyja, Sarolta is. Nemzeti létünk első századaiban számos férfi és női kolostorunk virágzott szerte az országban: Szávaszentdemeteren, Oroszlámoson, Veszprémvölgyben, Dunapentelén, Visegrádon. Sok község őrzi nevében a nálunk ünnepelt szentek nevét:, pl. Szent Miklós, Szent Mihály, Szent György, Szent Demeter. Csak az él valóban a görög szertartásban, aki azt gyakorolja is. Ezért ismerd meg és szeresd szép szertartásainkat, mert ezek őrizték meg az őseinktől ránk hagyott drága kincseket. Áhítatos lélekkel végy részt azokon, őseid példáját követve még áldozatok árán is. Tartsd meg ünnepeinket, böjtjeinket, vess keresztet szokásunk szerint és testvéreidet a hitben az ősi görög katolikus köszöntéssel üdvözöld: Dicsőség Jézus Krisztusnak! – Dicsőség mindörökké!